Treh'Cen'Ath-i Kikötő

*Vannak napok, amit minden szimel szeret csak úgy elengedni. Hogy lesz, ami lesz vagy mégsem. A lényeg, hogy mindent ki kell használni és élvezni, ami az útba sodródik. Rieala pedig épp mulatni akart. A palotabeliek közül viszont kevés személy volt alkalmas arra, hogy a lány igazán jól érezhesse magát. Többnyire abból a problémából kifolyólag, hogy nem állt velük szóba. Ezért is döntött végül a környék, magasabb körökben kevésbé népszerű része mellett, ahol azonban érdekes módon hamar 'barátokra' lelt.
A nagy és gyors barátság okai pedig szám szerint négy üveg tartosi mézbor volt, amit valaki vigyázatlanul egy hordó mögé rejtett, Rieala viszont észrevett és elhozott. Mivel tudta, hogy a környék igencsak kétes hírnévvel rendelkezik, így keresett magának egy vidám, kedély társaságot, akiknek azért volt valamiféle megjelenése is és 'eligazítást' kért tőlük. Cserébe pedig felajánlott két egész üveget. Az üzlet olyan jól sikeredett, hogy végül egy harmadik üveg is átvándorolt a széles vigyorú matróz társasághoz és kapott egy meghívást is valami söntésbe. Rieala pedig elfogadta a meghívást, hiszen miért is ne tette volna? Öltözetben sem rítt ki most a környezetéből annyira, mint legutóbb, azaz a tartosi ruhákat lecserélte fekete egyszerű nadrágra, egy csizmára, egy sötétkék blúzra meg egy kopottabb mellényre. Haját is lófarokba kötötte, bal kezében pedig jelenleg az utolsó, megmaradt palackot tartogatta. Így léptek be azon a bizonyos kocsma ajtaján, amikor is valami torlódás támadt a legelől belépett emberek között. Nagy hőkölések, majd csörömpölés. A könnyen szerzett bor pedig aranylóan csurgott ki a bejárati ajtón.*
~Könnyen jött, könnyen ment.~
*Nem túl nagy kár érte. A helyiségbe lépve azonban azt veszi észre, hogy egy izgága, érdekes alakra morrannak rá a többiek és kárpótlást követelve elállják az útját. Kíváncsian les befelé és még beljebb is tesz pár lépést, hogy pontosan átláthassa a helyzetet.*
- Most pedig pótold kedves vendégünk veszteségeit!
*Rieala egyszerre azt veszi észre, hogy több szempár is rá szegeződik. Nem feltétlen látja még át a helyzetet, hogy ki is lökött fel kit, mit és hogyan, de azt persze megjegyzi, hogy az italok tulajdon joga máris visszakerült hozzá, hiszen tartalmaik immár a padló ápolásának szentelték hátralévő életüket.*

*A baljós formáció csak közeledik, és bár Feran nem tervezte ideje korán elhagyni a kocsmát, azok négyen jól láthatóan nem szeretnék a továbbiakban eltűrni a társaságát.*
-Na jól van, nyugodjunk le.
*Szólítja meg őket, mielőtt az egyik, ránézésre félvér bal lábbal kilép a sorból, jobbját pedig a tűzmágus mellkasába tapossa, amitől az, bár nem repül, néhány hirtelen lépést kénytelen tenni azért, hogy ne boruljon hátra. Neki is hátrál egy épp belépő lánynak, kilökve a kezéből egy palack akármit, aminek a kárpótlásáról a támadó máris intézkedni óhajt. A tetovált figura nem túl hirtelen haragú, és most sem szaladt fel benne a pumpa eléggé ahhoz, hogy így reagáljon, mégis amellett dönt, hogy demonstrálja egy kicsit a képességeit, hátha az a bagázs leszáll róla, és tovább tud szórakozni a létesítménynek. Ellép az érkezőtől, a jobb kézfeje pedig lassan ujjhegytől alkarig lángba borul, ahogy ujjait görcsösen hajlítja a tenyere felé. A félvér tesz egy fél lépést hátra, amitől Feran felbátorodik, és rámorran a hirtelen elcsendesedő csapatra egy dobbantással párhuzamosan. Azok, akár a kocsma porig égését elkerülendő, akár a saját épségük érdekében, akár bármi egyéb elgondolás alapján, de arra jutnak, hogy eddig elég volt szórakozni a tűzmágussal; hátat fordítanak csapatostul, és keresnek egy ép asztalt. A lángba borult kezéről most olyan megfontoltan tűnik el a tűz, amilyen lassan kelt életre. Ahogy a csapat eltűnik a fogadó népe közt, Feran hátra fordul, hogy megnézze, ki is az, akinek jön egy itallal. Ha egészen őszinte akar lenni, nem minden esetben ajánlaná fel, de mivel egy fiatal lányról van szó, feltámad benne a lovagiasság és az igazságérzet, amik miatt kénytelen kárpótolni a sértettet.*
-Úgy hiszem, tartozok egy itallal.
*Nyitja a beszédét mosolyogva.*

*A tűz felvillanására egy pillanatra csalódottan el is húzza a száját, azaz lejjebb konyul valami apró kis vonal a szája csücskében, de közben meg is örül a látványnak. Kevés mágust látott, aki aktívan használta is a képességeit a palotán kívül, főleg nem ilyen környezetben. Az ügy szépséghibája, ám ebben egyrészt komikus oldala, hogy varázshasználók köréből szökve folyton mágusokba botlik. Ami mondjuk nem túl meglepő itt tartoson. Az esetleges kárpótlás felajánlása hallatán azonban inkább a számára szórakoztatóbb oldalát fogja meg a helyzetnek.*
- Becsületes dolog a kárpótlás, azonban ezek igazi ínyencségek voltak!
*Vezeti fel a kár nagyságát és a lány számára oly nagyra becsült értéküket.*
- Ráadásul szívbeli ajándék volt! Mégis hogyan tudnád ezt a tartozást nekem leróni?
*Néz hitetlenkedő arccal a tetováltra, bár hangjában kevés valódi sajnálat van. Az eddig morajló tömeg, most mind feszülten figyel. A tűz láttán amúgy is mindenki elnémult, de hogy a veszélyforrás eloltása után is ekkora az érdeklődés, az valószínűleg annak köszönhető, hogy a szimel tömeg izgatottan várja a további fejleményeket. A kocsmai verekedések szinte mindennaposak. Ám az igazán szaftos pillanatok a felmerülő konfliktusok többféle kimenetele és megoldása okozza. Fogadni ugyan nem érdemes rá, de valami cssk kisülhet belőle.*

*A hirtelen támadt kedélyek alább tűnnek hagyni, de a fogadó szemei még mindig az ajtó felé villognak, ahogy a férfi próbálja jóvá tenni a bűnét, amit a formás, de furcsa mód visszás tekintetű nő ellen követett el. Magában sem tudja eldönteni egy pillanatig, hogy tegye-e neki a szépet - pusztán a saját kedvtelésére -, vagy csak borzolja a szőrét a tarkóján a flegma szájtartástól, de végül arra jut, hogy hátha mosolyt csal a fintor mögött helyesnek ígérkező ábrázatra.*
-Hát akkor azt hiszem nem lesz elég egy egyszerű üveg bor, ide többre lesz szükség.
*Feleli álszent mosollyal, miközben már fordul is egy közel eső majdnem üres asztalhoz, aminek a lapján csak egy részeg fickó bal pofája terül el, meg egy üres, alkoholszagú kancsó (bár utóbbi tulajdonságára nem derül fény, hisz abban a kocsmában ami nem alkoholszagú, az is alkoholszagú). Egy gyors mozdulattal a hátsó két lábára állítja a székét, aminek hatására az ősz, szakállas pofa hátraborul, egyenes Feran mellkasára, ahol kisdeden elterül, tovább költve ragyogó estéjét, miközben száznyolcvan fokos fordulatot tesz a széken, és a szomszédos asztalnál mulató hasonlóan vidám fickó feje mellett koppan az övé - mindez anélkül, hogy észhez tért volna. Ferant a következő mozdulata a fennmaradó három szék közül a lányhoz legközelebb esőhöz vezeti, amit gálánsan kihúz neki, és kézmozdulattal jelzi, hogy foglaljon helyet, miközben már, olyan gördulékeny mozdulattal, ahogyan egy lágyan csörgedező patak folyik, már fordul is a pult felé, hogy megigazítsa a szálkát a kocsmárosné szemében.*
-Kezét csókolom.
*Hajol oda, a helyzethez mérten suttogva, mintha ma először találkoznának.*
-A legjobb borból kérnék szépen egy palackkal.
*A termetes asszony szemei nagyobb szikrát hánynak, mint amekkorával Feran fenyegetőzött korábban, de a suhanc már hozzá van szokva ezekhez a pillantásokhoz, így edzett karizmája továbbra is vigyorral bombázza a némbert, aki hamarosan meglágyul és egy "Ma utoljára, aztán ha nem fizetsz, kitekerem a nyakad!" intéssel és egy palack tünde borral az útjára engedi őt. Hamar vissza is ér a reménybeli asztaltársához, ha mostanra megtalálta a felajánlott helyét, és ledobja magát vele szemben, a következő mozdulatával pedig már prezentálja is az asztal közepén az italt.*
-Hogy tetszik, kedves - ?

*A színpadias helykínáláson igazán jól szórakozik. Mondhatni mosolya is egyre őszintébb, mialatt helyet foglal és várja az őt ,,megillető" kárpótlást. A szíve ugyan még mindig a torkában dobog, legalább is egy kicsit, hiszen nincsen hozzászokva a hasonló görbe estékhez és kanyarokhoz, de amit most csinál, annak még mindig több köze van az igazi élethez, mint amit bent a palotában produkálnak a tanítók és a tanítottak. A lánnyal érkezett társaság néhány pillanatog még szörnyülködik, amiért italuk és női társaságuk is elpártolt tőlük, de a tömeg szerencsére elég nagy ezen a helyen, hogy a sokaságból hamar találjanak maguknak új szórakozást.
Feran visszatérttével Rieala elmosolyodik az üvegee pillantva.*
- Tetszetős.
*Nem ért túlságosan a borokhoz vagy az alkoholokhoz, de már maga a palack kinézete is módosabb lőrére utal.*
- Gondolom nem ellenkezne, ha azt mondanám ossza meg velem. Egyedül semmi nem túl élvezetes.
*Ami meg mégis, az most lényegtelen. Felesleges ezen vitatkozni.*
- Legalább is nem hiszem, hogy bírnám magamban.
*Teszi azért hozzá a biztonság kedvéért, majd kedves, érdeklődő kifejezéssel várja, hogy a fickó tölt-e vagy esetleg neki kell.
Akármelyik történik, ha ott lesz előtte a tele pohár, magához veszi, majd belekortyol.*
~Egészen kellemes.~
*Azzal a nagyjával le is öblíti a torkát. Lehet, hogy nem illik ez a viselkedés egy igazi hölgyhöz, de igazság szerint ő most azért jött, hogy végre valami mást is tapasztaljon a fene nagy renden és pompán kívűl.*

-Örömmel hallom!
*Lelkendezik hamisan, ahogy a lány tetszését fejezi ki az ital kapcsán. A felajánlás nem éri váratlanul, hisz ilyen udvarias utoljára körülbelül két évtizeddel ezelőtt volt - legalábbis őszintén - egy bizonyos rőt törpe asszonnyal, aki egyebek mellett egy egetrengető maflással vívta ki a hegyesfülű tiszteletét.*
-Megtisztelsz.
*Villant felé egy megnyerőnek szánt, végeredményben viszont kissé sötétre sikeredett mosolyt, ahogyan nyúl is a palackért, hogy hirtelen egyből két bakiba is gyorsan belefut. Felnyúl egészen a nyaka tetejéig, ahogy a parafa dugó hihetetlen küldetéstudattal állja el az ital útját, amit végül kiöntve legjobb esetben is csak az asztallapról lehetne felnyalni. Nem összeszedett figura Feran, ennek tanúbizonyságát adja azzal, hogy újra felkelni kényszerül.*
-Adj egy percet.
*Fordul máris el az asztaltól, és oda a kocsmároshoz néhány lépéssel később. A pult alól, egy mérhetetlen nyálas pillantás kíséretében felemeli a palackot, és megbillegteti a tetejét, hátha az asszony szó nélkül is megérti az elf kívánságát. Ebben megerősíti az is, hogy az unott tekintető nő máris hatalmas ívben forgatja a szemét, és nyúl a palckért, hogy egy pillanattal később a boros palackra jellemző pukkanásssal tegye elérhetővé a nedűt. Vissza is kerül hamar Feran ujjai közé, az viszont rendíthetetlenül szemez tovább a kocsmárosnével.*
-Mit akarsz még?
*Szegezi neki határozottan a nő, aki lassan kezd a rőt törpeasszony szintjére emelkedni, így a suhanc a kellő tisztelettel, és a kényelmes italozását féltve óvatos szavakkal felel.*
-Poharat, kettőt.
-Nem tán valami szerencsétlen hülyítesz megint?
*Erre a válasz csak egy gúnyos mosoly, ami csak akkor tűnik el a férfi arcáról, mikor az a két pohárral a jobbjában, és a palacckal a baljában fordul újra a lány felé. Néhány gyors lépés és újra az asztalnál terem, ahol már úgy fest minden adott a kellemes időtöltéshez. Sőt, még egy palack bor és két pohár is. Újra mosolyra húzódik a szája, mielőtt sóra nyitná.*
-Ne haragudj.
*Teszi a lány elé a tisztábbnak tűnő poharat, és kellemesen félig tölti azt első körben, ahogy azt a nemesek közt illik. Ez a néhány korty azonban idejekorán eltűnik a pohárból, miközben Feran igyekszik a tőle lehető legtávolabb álló módon óvatosan kortyolgatni a magáét. A lány tempóján felbuzdulva maga is lenyakalja az egészet, majd ezúttal ténylegesen tele tölti mindkét poharat. Elismerően pillant felé, majd sokat mondóan a pohárra*
-Tetszel nekem.
*Böki ki, a mostanra egész kellemes, fintor-mentes tekintetű lánynak.*
~Csak megérte tenni a szépet.~
*Gondolja egy mosollyal párhuzamosan, majd a szájához emeli az újabb pohárnyi italt, hogy azt is lehajtsa.*
-Szinte kár ezért a piáért.
*Vizslatja a pohár alján ragadt cseppeket, mielőtt tekintetét újra a lányra emeli.*

*Udvarias invitálása úgy látszik már az elején felértékelődik. Ahogy az üvegre nézve tekintete rásiklik a dugóra, érdeklődő kíváncsisággal várja, hogy a másiknak mikor tűnik fel szintén ez a kis apróság.
Szerencsére nem kell rá sokat várnia, így szórakozott hangulatban mutatja a férfinak, hogy csak tessék, ő itt lesz. Ideje, mint a tenger, legalább is most jól esik ezt gondolnia, bár a várakozás nem tartozik az erősségei közé.
A nyurga fickó újabb futó körére várva végre normálisan is feltudja mérni a helyet. Mások egyértelműen koszosnak mondanák, de neki voltak már ennél rosszabb tapasztalatai is.
Az egyik sarokban néhányan belekezdenek valami kocsmadal szerűség kornyikálásába, miközben egy kiszolgálólány, ~Nahát, itt van kiszolgálólány~ épp lekever egy jól kiérdemelt maflást egy szemtelenebb tagnak. Igen, ez már sokkal ismerősebb közeg. Közben a ferde fülű is visszatér.*
- Ugyan. Ezer szimelből egy szokása kárpótolni a hasonló veszteségeket.
*Vonja meg a vállát az igazság fölött, majd a pohár fenekére nézve megadja a folytatáshoz szükséges tempó löketet. Néhány korty után úgy látszik a másiknak is jobban fekszik ez a ritmus.
Poharát tartva a következő adagért figyelve férfitársasága karjára vándorol.*
- Nekem meg a bőrvéseteid.
*Toldja meg ugyanabban a hangnemben, miközben ismételten szájához emeli az újratöltött poharat. Most, hogy tele van, csak a feléig issza le, de nem kell sokáig félteni a második felét se.*
- De csak szinte.
*Mosolyodik el jókedvűen és noha a látszat ellenére jobban bírja a piát, arcára máris kiül egy kis színes pír.*
- Hogy csináltad? Vagy csináltattad.
*Többeken látott már hasonlót, de nem tudja hogyan rajzolják fel őket ennyire maradandóan a szimelekre.*
- Mennyi van belőle?
*Tagadhatatlanul kíváncsi, de ez most nem zavarja... Ennek bizonyítékául újra üres lesz a pohara.*

*A váratlan dicséretre felszalag a szemöldöke, ahogy az épp ajkán nyugvó poharat már majdnem üres állapotában emeli el, s teszi le az asztalra, érezvén, hogy most belátható időn belül nem fogja a szájához emelni.*
-Csakugyan?
*Húzza mosolyra a száját a kedvelt téma említésére, mielőtt viszont belekezdhetne a velős meséjébe, kérdést szegez neki a lány, s minthogy nem tér el a témától, készségesen válaszol.*
-Érdekes művészet ez, mert, hogy a festék nem marad meg a bőrön, csak a bőr alatt. Úgy láttam, a törtöknél népszerű formája ez az önkifejezésnek.
*Dobja fel maradék józanságával a hangzatos szót.*
-Egy részét nekem is ott csinálták, a hogyanra a válasz pedig, hogy fájdalmasan, ugyanis csak egy út van a bőr alá. Tintába mártott tűt szúrkálnak a szimel fiába, mígnem meglátszik a szín. Kis kalapáccsal úgy néz ki, mintha szobrot vésne a művész.
*Fejezi be az értekezést, de újra benn ragad a következő mondata, helyette egy újabb kérdésre kényszerül válaszolni a téma kapcsán.*
-Hát.
*Tart egy kis hatásszünetet.*
-Meg nem mondom.
*Nevet fel végül a bizonytalan válaszra, amit tudna pontosítani, ha számba venné az összeset, de -*
-Olyan sok a pici figura, hogy szinte kár külön kezelni őket. Van a karomon és a hátamon.
*A rövid felsorolással párhuzamosan könyöke fölé érő ingét feljebb tűri, hogy a felkarján is láthatóvá váljanak a motívumok. Nekivetkőzni önszántából nem fog, többet közt, mert igen magas labdát csaphatna le a csinoskánál, ha a lány kérné meg, hogy szabaduljon meg az ingétől.*
-Vannak színesek, vannak feketék. Ez itt például -
*Mutat a jobb alkarján kifelé díszelgő már-már kékes derengésű, sötét stilizált napra.*
-Ezt például egy híres törp művész csinálta -
*Hagyja lógni a mondatot egy pillanatig, mert őszintén ki akarja mondani a nevét, de nem jön a nyelvére.*
-Meg nem mondom, kicsoda. A festéket valami barlangi gombából és algából keverték ki. Ilyesmi rúnákat szoktak vele csinálni, szóval azóta egész autentikus törpe műdarab vagyok.
*Mosolyogja meg a furcsa hasonlatot.*
-És rajtad van valami rejtett csoda?
*Szegezi neki a kérdést, miközben egészen előre hajol az asztalon, a pohara fölé könyökölve.*

*A csinoska egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatja az előadást. Mi több, akár szándékosan, akár akaratlanul, de megadja a másiknak a lehetőséget a további remeklésre.*
- Ki mit nevez csodának.
*Villanak ki fehér fogai a mosoly alatt, de tekintetét még mindig az előbukkanó bőrvésetek kötik le. A kékesen derengő nap különösen tetszik neki.*
- Megérinthetem?
*Kíváncsi, vajon ugyanolyan a tapintása a bőrnek ott, ahol rajzok fedik. Változtat-e bármit rajta. A helyzetfelmérés azonban nem itt ér véget. Ha a férfi megengedi, hogy közelebbről is megvizsgálja a képeket, hamar a következő kérdéshez vagy épp kijelentéshez érhet.*
- A többi milyen? Kíváncsi lennék mi nevezhető autentikus törpe műdarabnak.
*Mosolyog továbbra is lelkesen, s amennyiben a másik nem ellenzi, bár ettől nem tart különösen, még az ingét is segít neki levenni. Eddig egészen jól hangozhat a történet. Más kérdés, hogy ezután Rieala a székét a férfi mellé húzza, de úgy, hogy csak a hátát lássa.*
- Nekem biztos furcsán állnának.
*Jegyzi meg, csak úgy mellékesen a dolgot. Kezdjen szavaival az elf, amit csak akar. A beszéd eddig is jól ment neki. Nem félti hát emiatt.*

//Valami más//

*Egyre többet járt ki a kikötőbe. Sehol nem érezte otthon magát, mindenhonnan kilogott egy kicsit, így ő meg máshonnan lógott meg.
Fekete nadrágban, csizmában és egy sötétszürke meleg kabátban ült a móló szélén és a vizet nézte. Időnként belehajított valamit, ami épp a kezébe akadt.
Tudta, hogy már nem marad sokáig. Búcsúzni nem fog. Nem örökre hagyja itt a szigetet. Ahhoz túlságosan is sok dolog maradna félbe vagy lezáratlanul.
A napokban pont emiatt Theisisrarát kereste, de sehol nem találta. A vén banyát mintha a föld nyeltve volna el. Lehet tényleg így van. Akkor viszont nyaljon sót és egye meg a saját gubóit. Elege volt a rejtélyekből, a félig megválaszolt kérdésekből és hogy minden további erőfeszítésére csupán újabb kérdéseket kapott. A palota mágusai is folyton megkérdőjelezik őket. Más sem érdekli a okoskodó pojácákat, mint az, hogy Ők hogy látják a kérdést, Szerintük miért így van, Mi fog meg valakit egy mágia ágban. Ezeket a kérdéseket magától is feltudja tenni. Neki válaszok kellenek. Értelmes, egyenes, logikus válaszok.
Maga elé húzza a kezét, s tenyerét az ég felé tartva koncentrál.
Meglepő gyorsasággal élesednek ki érzékpontjai a kézfején. Mintha minden idegvégződés ott futna össze, az energia melegen áramlik végig az ujjpercein.
Más azonban semmi. Csalódottan ejti hát le a kezét maga mellé.
Ha ez sem lenne, őszintén kételkedne abban, hogy mi a fenének kell itt lennie és tanulnia. Ha csak...
Övéhez kapva kutatni kezd a kis táska után, amit elvileg magával hozott. Volt abban egy vékony pengéjű levélvágó kés... A gyakorlatban azonban nincs szerencsére. Idegesen fúj ki emiatt egy szemébe hulló vörös tincset az arcából. Ekkor tekintete megakad egy nagyobbacska üvegszilánkon. Kinyúl érte. Kézbe fogja, forgatja. Csak egy vágás kellene. Ha ez sem segít, akkor tényleg nem tudja mi.*

-Unaaatkozoooom.
*Nyögi, miközben leroskad az egy székre. Az hangos reccsenéssel jelzi, hogy rég elmúltak ,már azok az évek, amikor még ugrálni lehetett rá, vagy alkalmasin akár fegyvernek is használni. Az idő vas foga, és ráömlő alkohol nedvessége szépen lassan, a fénykorában, még jó minőségű ülőalkalmatosságból, egy örüljünk, ha éppen megtart minket fadarabot csinált. Bár ez a legkevésbbé sem érdekli hősünket. Elnyúlik a széken, lábát ráteszi az asztalra, lerúgva róla néhány üres korsót, majd hátra hanyatlott fejjel hangosan felsóhajt. Nincs utálatosabb az ilyen estéknél. Lelkének dohos kis odvából, lassan, de biztosan, kezd el kihullani a másnaposság baglya, egyenes a búskomorság puha pamlagára. És ha már ott van rendesen meg is hempereg benne. az egyetlen, ami segítene, az ugye az alkohol lenne, ami sajnos ezen a csúf világon, dreelbe kerül, aminek ő most elég komolyan híján van. Persze lenne más út is, de, mint mondtam lelkének odva, már igen terjedelmes nyílással büszkélkedhet és ha már a másnaposság göthös baglya kizuhant rajta, miért ne tartott volna vele, Rion legjobbik énje, a zsebmetszés szúrós szemű macskája. Természetesen, macska révén talpra érkezik a pamlagra, de ez mit sem vesz el annak erejéből, úgyhogy, a drága kis alkalmi zsebtolvajunk, most mindenféle kedv és affinitás nélkül üldögél az asztalnál, átkozva a percet, amikor úgy döntött, minden megmaradt dreeljét, ebben a lepukkant fogadóban veri el. Lassan kisétál ő is lelke odvának szélére és lenéz az alant hempergő állatokra. Leül az odú szélére. Könnyebb lenne leugrani. Meghempergőzni az önsajnálatban. Ekkor eszébe jut valami. Gyorsan feláll és lekiabáll a bagolynak, meg a macskának. *
-Srácok jövök mindjárt van egy ötletem.
*Ezzel fel is áll az asztaltól és elindul a pult fele. Akik kívülről látták, csak annyit vehettek észre, hogy egy albínó idióta üvöltözik a semmibe, de aki ide jár, tudja, hogy furcsa népek szoktak itt megfordulni, így fel sem veszik az efféle dolgokat már. Mikor odaér, hangosan mordul egyet. Mikor nem figyel fel rá senki, mikor ezt eljátssza még kétszer, de még mindig semmi reakció, felemeli az egyik üresnek vélt korsót és a csaposhoz vágja. *
-Öreg, egy fizető vendéget lassan itt esz meg a fene.
*Üvölti, mire a csapos hamiskásan elmosolyodik. *
-Hogy fizető? Jól hallottam?
*Rion szélesen elmosolyodik, de egy kicsit zavarja a csapos tekintete. *
-Fizetőt mondtam volna? Biztos, csak valami nyelvbotlás volt. Igazából, csak az érdekelne, mennyi van a számlámon?
*Kérdi, mintha csak úgy mellékesen érdekelné, de a csapos hangosan felnevet. *
-Nem hiszem, hogy eltudnál, te számolni addig. Igazán nagylelkű voltál tegnap a vendégekkel, ha jól emlékszem, azt mondtad, mindenki a vendéget. És ha már a számlánál tartunk, még egy lyukas dreelt nem láttam, tőled. Mikor óhajtasz fizetni? A végén, még drasztikus lépéseket kell tennem. Szerintem ezt egyikünk se akarja. -
*Rion, ha lehet még jobban elfehéredik. Már nem a fenyegetés rémíti meg, szinte minden nap éri hasonló inzultus, hanem két dolog. Egy ha még nem fizetett, akkor hova a jó istennőbe tűnt a drellje és kettő, ami talán még rosszabb is mint az előző, hogy ő emberek hív meg? Ráadásul mindenkit? Ha ennek az egésznek vége, komolyan el kell beszélgetnie a bagollyal. Nem tudja, mi van azzal a madárral mostanában, de nem normális, ahogyan viselkedik. *
-Fizetni másoknak. *Suttogja maga elé és nem sokon múlik, hogy az előző nap a száján távozzon. Gyorsan összeszedi magát, aztán a csaposra mosolyog. *
-Hát, akkor... én most megyek is. Nem tartanálak fel tovább, látom ezer dolgot van. *Néz végig a két öregen, mega részegen, aki mióta Rion bejött, még nem kelt fel. El is indul kifele, de ekkor rég nem látott tömeg masírozik be az ajtón. Rion már nem tud lassítani, így egyenesen belerohan, az elsőnek belépő, vélhetően matrózba. Az alaknak, volt valami lőre a kezébe, ami a legnagyobb felháborodására, a földön kötött ki, na meg Rion ruháján. Hősünk érzékelve a lincs hangulatot gyorsan felkiált. *
-Az istennőre, ott egy repülő medve!
*Mutat kint az égre. A csapat hátra fordul, hisz szerencsére kellően részegek ahhoz, hogy elhiggyenek, ilyen kis piti hazugságokat is. Rionnak se kell több, gyorsan megiramodik a tömegen keresztül, de nem jut messzire, ugyanis frontálisan ütközik egy, a tömegben álldogáló lánnyal ,aminek következtében, mindketten földre kerülnek. Rion felkönyököl ekkor érzi meg, hogy a lőrében landoltak és bár a lány van alul, így a lötty nagy része őt éri, de az amúgy is nedves ruháját, még jobban átjárja a bor. Ráadásul mindkét keze olyan lett. Kínjában elmosolyodik és megnyalja a kezét. *
-Bort?

//Rionnak, hogy erre válaszoljon xD //

*Belépő, hangzavar, ütközés, alig hallható meglepett nyikkanás a részéről, megbillenés, borulás, csattanás az ivő lőrétől áztatott padlójára, s ezzel még korán sincs vége. Ráadásként a nyakába kap egy fehér üstökű flótást is.*
- Au...
*Véleményezi hangosan a történteket.*
- Szállj le rólam!
*Löki is le magáról másodkézben az ismeretlen alakot, már amennyire sikerül. Rieala ugyanis nem nevezhető túl erős hajadonnak. Legalább is fizikailag, bár a ráesett fickóval így a földön talán megbírkózik.
A zűrzavar hatására közben két nagyobb termetű kidobó legény is elindul az ajtó felé. Valószínűleg elég nagy tartozása lehet Rionnak, ha a fogadós használatba veszi a szolgálatukat.
Ha nyakon csípik, bizonyára ígéretet vesznek rajta a tartozó dreelek kicsengetéséről.*
- Tőled aztán biztos nem!
*Hunyorog a férfira, miközben lehetőségeihez mérten megpróbál feltápászkodni. A ruhájának háta teljesen átitatódott a bűzös alkohollal. Sőt, még a haja is olyan lett, hiába van felfogva. Nem csoda, ha kissé pipa lett.*
- Hogy egy nyomorult átok lőne fenéken!
*Szitkozódik félhangosan, miközben a verő emberek is egyre közelebb érnek. Az ajtót páran elállják Rion elől. Köztük a lány is.*

//Rielának, mert megparancsolta XD//

*Napjának I-jére, a lány kifakadása teszi fel a pontot. Durcásan, már már gyermeki daccal ül fel és vágja a lányhoz. *
-Csak hogy tudd, nálad ezerszer jobb partik tennék össze a két kezüket, hogy a nagy Rarion Sevaxxal ihassanak, vagy...mást tehessenek.
*Kacsint a lányra, de nincs ideje tovább fényezni önmagát, ugyanis hirtelen ezernyi szempár sugara lövel keresztül a testén, amitől kirázza a hideg. Megfordul, de bár ne tette volna. A részeg banda is rájött, hogy nincs semmi féle repülő medve, a csapos is lábhoz rendelte a fogdmegjeit, így a harag zord tengerén Rion egyedül maradt, mint a szerencsétlenség magányos kis szigete, aminek az egyetlen lakója ráadásul, egy kiállhatatlan hárpia. Hirtelen ötlettől vezérelve becsukja a szemét, bízva a mágikus realitásban, de mikor megint kinyitja, még mindig a gyűlölet ellene irányuló spontán
materializálódása fogadja. Az egyetlen, ami talán változott, hogy mintha mindenki egy lépéssel közelebb állna hozzá. Eléggé szorult helyzetnek tűnik, ha nagyon akarná, valószínűleg tudna végezni velük, hisz nem egyebek, mint puszta felkapaszkodott patkányok, de a legkevésbé sem szeretné, hogy Tartoson híre menjen a mészárlásnak. Ekkor eszébe jut, a valószínűsíthetően legősibb, de ebben a helyzetben a legjobb terv. Arcára erőlteti az ezerkarátos mosolyát, majd miközben színpadiasan leporolja magát, feláll. *
Uraim uraim. Oh és hölgyem persze. Hát nem szörnyű, hogy ha bármi előre be nem tervezett történik ebben a rút világban a szimel egyből az erőszakhoz fordul. *Mondja miközben az ajtó felé sündörög. * Nem lenne könnyebb, ha meg tudnánk ezt beszélni kultúr szimelek módjára, akkor nem kéne, hogy szimel szimelnek a farkasa legyen. *Folytatja, de mivel tökéletesen biztos a reakcióban, így feltűnés mentesen előveszi az egyik kését, miközben még mindig az ajtó felé tart. Nem is kel csalódnia, ugyanis röhögcsélés, meg fegyverek lassan kézbe kerülése a válasz. * Úgy látom nem tudtalak titeket meggyőzni, akkor mi lenne ha...* Egy lépéssel a lány mögött terem, miközben az elővett kést a nyakához szorítja, persze úgy, hogy ne sértse fel annak bőrét. * Ha alkut kötnénk. Ti elengedtek, cserébe, ez a bájos fejecske a nyakán marad. *Mondja önbizalommal telve, de amit a többiek erre válaszolnak, az lelohasztja a mosolyát és kirázza tőle a hideg. A csapat legnagyobb bikája lép előre, úgy tűnik ő az ideiglenes szócső. *
-Mit gondolsz ki ő nekünk, te kutya? Ha úgy tartja kedved nyiszáld csak el a torkát, de te is követni fogod őt.
*A többiek egyetértően felnevetnek, mire Rion felsóhajt.
-Hát..sajnálom kislány. Reméltem, hogy nem fognak idáig fajulni a dolgok.
*Erre az ajtó előtt álló férfinak taszítja a lányt, úgy hogy a férfi kénytelen legyen arrébb lépni és elkapni a lányt. A hirtelen támadt rést kihasználva feltépi az ajtót és miközben megragadja a lány csuklóját, már vágtat is ki a kocsmából. Futás közben hátraszól. *
-Ha az estét nem szeretnéd darabokban, a tenger fenekén tölteni, jobb ha szeded a lábad. Ha ezek elkapnak... gondolom ki tudod találni.
*Mondja miközben beveti magát a számtalan kis utca egyikébe. Hagyja, hogy a sötétség elrejtse őket. Az egyetlen aki a fél szemét végig rajtuk tartja, az a telihold. *

//Rionnak, ha már itthon maradtam :D )

*A lányt viszont egyáltalán nem hatjameg a durcás hangvétel. Annyi köze van azokhoz a tyúkokhoz, mint rakassháknak a földműveléshez.*
- Csak hogy tudd. Nekem az égvilágon semmit nem jelent a neved.
*Válaszol szándékos mű, pillanatnyi gúny mosollyal, mint az ahogy egy igaz ponttól elvárható az i betű tetején.
Feltápászkodva leporolja magáról, amit csak lehet, az alkohol bűztől viszont csak egy mosás és egy zuhanyzás mentheti meg. Egyik se most fog megtörténni, úgyhogy választhat. Vagy így marad az est további részében vagy visszamegy a rezidenciákhoz... Amihez persze továbbra sincs semmi kedve.
Talpra evickélése után azonban szinte a bőrén érzi a helyiség megváltozott légkörét. Ez bizony a bárgyú férfinak szól. Enyhe kárörömmel nyugtázza a helyzetet, de ez a jóleső nyugalom nem tart túl sokáig. A deresedő pojácámak ettől az örömtől is meg kell fosztania szegény lányt.
A hideg fém érintése bennakasztotta a levegőt a tüdejében. Mikor elindult, ő sem gondolta volna, hogy idáig fog fajulni bármi is. Az adrenalin azonban szétáradt a testében. Ugyanaz a forróság öntötte el most, mint korábban a mólón, csak most a dühtől és a haragtól. Más azonban egyelőre nem történt. Azonban, ha az önbecsülése és a fizikai állapota már most nem sérült volna eleget, újabb önkéntelen mozdulat repíti egy szintúgy ismeretlen fráter mellkasára, ami olyan kemény, hogy majdhogynem beleveri az orrát. Még szerencse, hogy tenyereit maga elé kapva tompította a becsapódást, mert ha nem működnének rendesen a reflexei, akár csúnya orr törés is lehett volna belőle. Már épp fordulna mérgesen a fehérke képe felé, hogy most aztán jól kiátkozza belőle a lelkét is, mikor amaz karon ragadja és kiráncigálja az ajtón. Ennek köszönhetően majdnem hanyatt vágódik ismét a küszöbön.*
- Féleszű idióta!
*Süvölti mérgesen a lókötőnek, de azért szedi ő a lábait. Ha másért nem, hát azért, hogy ne taknyoljon el újból, ezúttal az utcán.*
- Engem ugyan miért bántanának? Csak neked van félni valód tőlük!
*Ha mással nem, legalább szavaival szúr oda. Hadd fájjon a férfinak is valami.*

//Riealának, csak mert tegnap este már nem ment XD//

~Ott kellet volna hagynod Rion, az istennőre, ott kellet volna hagynod. ~
*Szinte már fanatikusan mantrázza magának, mert a lánynak szűnni nem akaró szájmenése van. Egy darabig még hallgat, de mikor a lány azt találja mondani neki, hogy neki kéne félni elneveti magát. Megáll, elengedi a lány kezét és megfordul. *
-Édesem. El vagy tájolva. Az egyetlen, akinek abban a helyzetben félni valója lehette volna, azt te vagy, de mivel látom nem vagy idevalósi, így ezt nem fogod megérteni. Nem várok köszönetet, de csak hogy helyre tegyem a dolgokat, én voltam, aki megmentett nem fordítva. Bár ha sokáig folytatod a szitok áradatot, még vissza talállak vinni a "barátaidhoz", biztos tudnátok mit játszani. És ha most megbocsátasz.
*A választ nem várva meg, roskad le a fal mellé. Felnéz az égre, de a magas falaktól , nem látja a holdat, csak sejti, hogy merre lehet. Egy egyedül a sötétség amit lát, nah meg a lány savanyú ábrázata és persze az a csúnya jövőkép, amint a szél lengeti a lábát, miközben a nyakára hurkolt kötél, már rég elvette a testtől, a Rionságot és a régen oly szép arc is a varjak, meg a sirályok martaléka lett. Nem túl szép jövő, ez biztos. Talán ideje lenne elhagyni a szigetet? Szép éveket töltött itt, volt, amikor több dreelje is volt a kelleténél, de ezek az idők régen voltak már. Maradt az alkohol mámor, meg a folytonos menekülés. Bárki bármit mond, ez nem egy férfinak való élet. Felnéz megint a lányra, aki ott topog előtte. Annyira nem illik bele a környezetébe, még úgy se, hogy látszik, hogy legalább ruházatával próbált asszimilálódni, hogy Rion kénytelen elmosolyodni. Talán a kisugárzása az ami kirí, vagy pedig az itteniekre nem túl jellemző életkedv. Ki tudja? *
-Hé kislány! Egyébként, mit keresel te erre? Nem épp egy úrihölgynek való környék ez.

//Rionnak, hogy érezze, hogy még ,,ma" írtam xD//

*Amint a férfi végre elengedi a kezét, karját magához kapja és rosszalló arckifejezéssel dörzsöli meg bőrét ott, ahol az idegen megszorította. Épp eszű szimel most biztosan elszaladna. Ő azonban továbbra is ott áll, ahol az illető ellegette. Az érintés után megmagyarázhatatlanul borongós hangulat lett úrrá rajta. Nézi a falhoz rogyott embert és nem tudja hovva rakni. Esetleg sajnálhatná, de az ő problémája nem a lány problémája. Azért továbbra is marad. Nem fanyar arccal, inkább olyannal, mint aki vár valamire, de épp feltartják.*
- Nem vagyok úri hölgy.
*Rántja meg hanyagul a vállát, de azért köpenyét szorosabbra húzza maga körül. Hidegek még az esték. Elég bolond dolog tehát a földre zuttyanva keresni.*
- De ha épp tudni akarod, keresek valamit... Vagy valakit. Bár sajnos eddig nem sok szerencsével.
*Beszédes tekintettel méri végig tetőtől talpig a férfit, mint egy portrékát.*
- Ha jártas nem is vagyok a környéken, azt már megtanultam, hogy a magadfajta szimelnek semmi sem teheti jobbá az életét. Pillanatnyi örömökért éltek és úgy távoztok, ahogy jöttetek. Senki nem emlékszik rátok, mert mindig lesz egy fiatalabb, egy jobb.
*Hangja olyan, mintha mesélne. Mondjuk az aktuális időjárásról.*
- Félni pedig nem félek. Ha meghalok, az úgy volt elrendelve. Ha viszont megmaradok, később másoknak lesz okuk tartani tőlem.
*Megrántja a vállát.*
- Tápláléklánc. Te viszont letörtnek tűnsz. Esetleg... Segíthetek?
*Maga a megtestesült kedvesség ezzel a kérdéssel. Közelebb lépni viszont nem lép. Annyit nem kockáztat.*

//Riealának, ha már a csapatom kikapott//

*Figyelmesen hallgatja a lány szavait, végig fapofával, de ez csak az álca. Belül egy hatalmas kacajgombóccal küzd, amit végül sikerül lenyelnie, így mikor a lány befejezi a hegyibeszédet, viszonylagos nyugalommal a hangjában tud válaszolni. *
-Oh... tehát ismered a "magam fajtát" ? A mágus torony falain belül biztos rengetek alkalmad adódott... igen, tudom, hogy mágus vagy, legalább is növendék. Egy ilyen kis lány, egyedül, fegyvertelenül, Tartoson... ne nézz hülyének. Igazad van a pillanatnyi örömnek élek. De te nem? Vagy netán az egész életed, egy végtelen boldogság barlang? És azt ne mond, hogy téged nem érdekelnek az ilyen kicsinyes dolgok... nevetséges. Én legalább élek. Ha nem is a nagybetűsök életét, de soha nem akartam ennél jobbat. Igen úgy fogok távozni, ahogy érkeztem, a semmiből a semmibe, de talán te nem? Csak veled ellentétben, meg a hiteddel ellentétben nem névtelenül. Ha más nem a csapos nem fog elfelejteni az tuti. Nincs szükségem a segítségedre, előbb talán magadon kéne. Tápláléklánc...hülyeség. A gyengék felfogása. Meg ez a sors akarta így is... akarod, hogy te legyél az erősebb, vagy hogy túl éld? Nem a sorsra, szerencsére, vagy az istennőre kell fogni, ha valami rossz történik. Ebben a világ nevű színdarabban, te vagy a főszereplő. * Böki meg a lány vállát. * Ha nem akarod, senki nem fog tudni leváltani.
*Beszéd közben feltápászkodott, hogy magasságával nyomatékot adjon szavainak. *
-Jobb ha nem maradsz itt sokáig. Kit keresel? Mindenkit ismerek erre, akit érdemes, talán tudok segíteni.

//Rionnak, hogy ne piszkálhasson azzal, hogy nem írtam neki//

*Az biztos, hogy a lány kissé elbizakodottnak tűnhet kívülről, pedig amiket mond, nem egyebek jól betanult, ellesett frázisoknál. Nem hat hegyibeszédnek rövid közölni valója. Kedvessége se épp kedvességből fakad. Az enyhe gúny azonban mindeddig segítségére volt. Máshol viszont... Semmire sem megy a palotában tanultakkal. A férfi monológja elsőként meglepi, másodszorra ledőbbenti, harmadazorra nagyon is szórakoztatja, negyedszerre viszont elkomorítja. Nem is tud rögtön megszólalni a fél órányi litánia után. Soha senki nem mondta még neki, hogy valami csak rajta múlik. Az esetek többségében ugyan maga is így gondolja, de ha jobban belegondol, egyszer sem dönthetett arról, ő valójában mit szeretne. Hogyan lehetne akkor a maga ura? Ebből fakadó sérelmei miatt egészen haragosan és sértettnek érzi magát.*
- Gratulálok. Nagyszerű következtetés.
*Szegezi borostyán szín szemét a felé tornyosuló másikra. Hangja hideg és enyhén szarkasztikus.*
- Most hogy így kielemeztél és tisztában vagy elvileg a hitemmel is... ~Pedig ez baromira nem talált.~
Akkor nyilván azt is tudod mit kereshet egy boldogságban úszó magam fajta mágustanoncka egy ilyen helyen.
*Böki meg most ő a férfi mellkasát.*
- És tudod mi a legrosszabb?
*Néz mérgesen a másikra.*
- Van igazság abban amit mondasz, csak hogy engem nagyon is rosszul ítélsz meg.
~Mintha ő lenne a nagy bölcs!~
*Bár a tanácsot biztosan megfogadja. Igazából most is azért van itt.*
- Köszönöm, de nem hiszem, hogy segíteni tudnál.
*Húzza össze magán sértődött dacossággal a kabátot.*
- Olyan szimelt keresek ugyanis, aki... mindegy.
*Látszik rajta, hogy a férfi szavai annak rendje és módja szerint betaláltak.*

*A kérdésre elegánsan elkerüli a választ, mintegy jelét adva annak, hogy tovább folytatná a tetoválásokról folyó diskurzust. A feltett kérdésre nem tud rögtönözni frappáns választ, és mielőtt a néhány másodperc alatt született feleletet ki tudná mondani, a lány megelőzi egy kérdéssel, miközben az alkarján díszelgő darabbal szemez.*
-Persze.
*Felel rögtön, miközben a korábbi gondolatait elhessegetvén kicsit közelebb emeli a szóban forgó testrészt a lányhoz, és vele szemben az asztalra, kényelmesen leteszi. A le-legördülő inget újra feljebb tolja, mielőtt még egy utolsó információval megtoldja a vésetről tudni valók sorát.*
-Három órán át készült.
*Hagyja, hogy a lány kénye-kedve szerint tapogassa a karját, és keresi az alkalmat, hogy egy kicsit közelebb kerüljön hozzá, vagy megérintse a lányt, az alkalom viszont elmarad egyelőre, és megmaradnak az asztal két oldalán, mikor elhangzik a következő kérdés. Ilyen hamar sem vetkőztették még, de legalábbis józan emlékei szerint.*
-Elmesélnem felesleges.
*Teszi az olcsó kifogást, és már nyúl is a nyaka mögött a gallérjához, hogy egy gyors mozdulattal lerántsa magáról az ingét, ezt megelőzően viszont felkel a székéből, mindenféle meggondolatlan pincér-balesetet megelőzendő. Hátra azért nem néz, hogy van-e valaki, akit a hirtelen mozdulattal kibillenthet az egyensúlyból, annál sokkal jobban érdekli őt a nő mosollyal villogó tekintete. Ettől azonban, ha a hátán elterülő tűzmadarat óhajtja megmutatni, mindenképp el kell búcsúzzon egy kicsit, így hát hátat fordít neki, és az asztal szélére ül le, amivel párhuzamosan jobb lábát felteszi a székre, ahonnan az imént kelt fel.*
-Úgy hiszem ez a leglátványosabb darab.
*Jegyzi meg egész egyszerűen, miközben a lány közelebb húzódik hozzá, nagy örömére. A fülét ekkor üti meg a talán ártatlannak szánt, de Ferant pityókás és nőcsábász hangulatában elérő megjegyzés, amire, bár még nem elég ittas ahhoz, hogy durván tolakodó választ adjon, feleletével nyitva hagyja a lány előtt a hasonló gondolatok ajtaját.*
-Én bizony el tudnám képzelni rajtad.
*Dobja fel a labdát, miközben kacér mosollyal a lány felé fordul, félbe szakítva az esetleges vizsgálódást.*